Heti Steiner


A 100. évben különösen fontos a szellemi impulzus földi inkarnálódásának folyamatára új, mai szemmel rátekinteni, de nem felülbírálni vagy átírni, hanem a kornak aktuális szellemi jelenlétet kialakítani a megtett 100 évre visszanézve és előretekintve is egyúttal.

Ehhez személyes projektként azt a ritmust szeretném adni, hogy 2 hetente közzéteszek az MWSZ oldalán és a magyar Waldorf 100 weboldalon egy-egy Rudolf Steiner előadást, vagy valamely neves antropozófus által írt írást, könyvrészletet, szöveget.

Az előadások tartalma feltétlenül érintené a 100. évében járó Waldorf-mozgalom (esetleges) megújulásának, az elmúlt és az elkövetkező 100 év szellemi kihívásainak témáját.

2019. március 18.

Rudolf Steiner Zürichben, 1916. október 10-én tartott előadásával szeretnénk útjára indítani a Heti Steinert!

Hogyan_lehet_a_jelenkor_lelki_szükségletein_úrrá lenni.pdf


2019. április 1.

Ezúttal az Igazság, Szépség, Jóság, mint a múltat, jelent és jövőt meghatározó hármasság titkaiba vezet el bennünket Rudolf Steiner 1923-as előadása.

Igazság, Szépség, jóság


2019. április 16.

Nagyheti olvasnivalóként ezúttal a szellemi húsvéti harangokról olvashattok.


2019. április 29.
A HÚSVÉT ünnepe előtt közzétett – két részletben elhangzott – Rudolf Steiner előadás második része következik:

Az előadás címe: Szellemi húsvéti harangok II.

A golgotai esemény – A Szent Grál testvéri közössége – Az átszellemiesített tűz (GA 109)


2019. május 13.

A következő Heti Steiner-ben a gyermek lényének hétévenként változó titkairól, a nevelő és gyermek kapcsolatáról, a Waldorf-nevelés lényegi elemeiről olvashattok:

Rudolf Meyer:
A gyermekek vallásos nevelése

(Részlet Rudolf Meyer Das Kind című művéből)


2019. május 27.

Rudolf Steiner: MORÁL és KARMA című előadása az e heti olvasnivalónk – hazugságról, irigységről, s ezek megnemesítéséről.

Az előadás 1910. november 12-én hangzott el, Nürnbergben.

Rudolf_Steiner_Morál és karma


2019. június 17.

János-nap közeledtével a közösségi és morális impulzusokról, a Waldorf-pedagógiáról olvashattok az 1922-es előadásban!

Rudolf Steiner: A nyugati és a keleti világ különbözősége

6. előadás – A kor és társadalmi követelményei

Az antropozófiai mozgalom második nemzetközi kongresszusán elhangzott 10 előadás

1922. jún. 1–12., Bécs

(GA 83)

Fordította Szabó Attila
Lektorálta: Drahos Sándor, Scherak Mari

 


2019. július 1.

 

A legújabb HETI STEINER a nevelésművészetbe vezet be bennünket!

Alapvető fontosságú előadások minden pedagógusnak, nevelőnek, szülőnek, melyekből most az elsőt közöljük.

Folytatása a következő Heti Steinerben!

GA 311

Torquay, 1924. augusztus 12.

RS_A_nevelésművészet_az_ember_lényének_megismeréséből_1924


2019. július 15.

Folytatás!

Az 1924-es nevelésművészeti előadás folytatása!

Alapvető fontosságú előadások minden pedagógusnak, nevelőnek, szülőnek, és ez már a második rész!

Folytatása 2019. július 29-én a következő Heti Steinerben!

GA 311

Torquay, 1924. augusztus 13.

Nevelésművészet_az_ember_lényének_megismeréséből_2_ea


2019. július 15.

Folytatás!

A HETI STEINER tovább folytatja az 1924-es nevelésművészeti előadást!

harmadik részben Rudolf Steiner többek között  a tankönyvekről, a növény- és állatvilág jelentőségéről a gyermek életében, a Rubikonról, a büntetés hiábavalóságáról és az inspirálásról beszél.

Folytatása 2019. augusztus 12-én a következő Heti Steinerben!

GA 311

3. rész

Torquay, 1924. augusztus 14.

RS_Nevelésművészet az ember lényének megismeréséből_3_ea


2019. augusztus 12.

A HETI STEINER tovább folytatja az 1924-es nevelésművészeti előadást!

4. részben szó esik a kezdő tanár ügyetlenségéről, képekben való történetmesélésről, a temperamentumokról vagy épp az epochális oktatásról.

Folytatása 2019. augusztus 26-án a következő Heti Steinerben!

GA 311

4. rész

Torquay, 1924. augusztus 15.

RS_Nevelésművészet az ember lényének megismeréséből_4_ea


2019. augusztus 26.

A HETI STEINER tovább folytatja az 1924-es nevelésművészeti előadást!

A 5. részben Rudolf Steiner többek között a számolásról, számtanról, a négy alapműveletről, a geometriáról is beszél.

GA 311

5. rész

Torquay, 1924. augusztus 16.

RS_Nevelésművészet az ember lényének megismeréséből_5_ea

Folytatása 2019. szeptember 9-én a következő Heti Steinerben!


2019. szeptember 3.

A HETI STEINER tovább folytatja az 1924-es nevelésművészeti előadást!

A 6. részben sok más mellett olvashattok a zenei és nyelvoktatásról, az euritmiáról is.

GA 311

6. rész

Torquay, 1924. augusztus 18.

Nevelésművészet_az_ember_lényének_megismeréséből_6_ea


2019. szeptember 23.

Az 1924-es nevelésművészeti előadás utolsó része!

A 7.  – ezt az előadássorozatot lezáró – részben a fantáziáról, ritmusról, a tanári konferenciáról, a különböző tantárgyakról is beszél Rudolf Steiner és csatoljuk az előadásokat lezáró kérdéseket és válaszokat is.

GA 311

7. rész

Torquay, 1924. augusztus 19.

Kérdések

Torquay, 1924. augusztus 20.

RS_Nevelésművészet az ember lényének megismeréséből_7_ea


2019. október 7.

Michael-időszakban vagyunk, s ehhez egy 1923-as októberi előadást választottunk számotokra, melyben a Michael ábrázolásokról, a kénes és vasfolyamatokról, a meteorvas jelentőségéről is olvashattok:

Rudolf Steiner

Michael Imagináció

Szellemi mérföldkövek az év körforgásában

Stuttgart, 1923. október 15.

GA 229

RS_Michael Imagináció


2019. október 21.

A kereszténység előtti kultúra luciferizálódása, a jelenkori civilizáció arimanizálódása. A leküzdésükhöz vezető út az imagináció, inspiráció és intuíció kifejlesztése révén. A kozmosz szépsége, a bolygó ereje és a kiegyenlítő bölcsesség. A világ arimáni fertőzöttsége a XIX. század közepe óta, a gépi erők kifejlődése.

Rudolf Steiner

Híd a világ szellemisége és az ember fizikai léte között

  1. előadás

GA 202

Dornach, 1920. november 28.


2019. november 11.

A Márton-napi HETI STEINER ezúttal

Gerard Klockenbring

SZENT MÁRTON – Tours püspöke c. írását

adja közre.

Áldott Ünnepet kívánunk!

Szent_Márton_Gerard_Klockenbring

 


2019. november 25.

ADVENT ELŐTT a megbocsátást választottuk a Heti Steiner témájául:

Szergej O. Prokofjev 1990-es budapesti látogatása során hangoztak el a következő szavak.

Prokofjev – A megbocsátásról

“Ha a megbocsátást közelebbről szemléljük, láthatjuk, hogy ez korunk legfontosabb problémája. Ez az Én problémája, mert csak az Énből kiindulva lehet valóban szó a megbocsátásról.”


2019. december 13.

A karácsonyt bevezető 6 részes előadássorozat első előadásával kívánunk nektek

Áldott Adventet és Mély, Bensőséges Ünnepet!

 

Rudolf Steiner

Krisztus és a szellemi világ – A Szent Grál keresése

Lipcse, 1913. december 28.


2020. január 4.

A megkezdett 6 részes előadássorozat második előadását közöljük

Vízkereszt Ünnepére!

Áldott elmélyülést kívánunk!

Rudolf Steiner

Krisztus és a szellemi világ – A Szent Grál keresése

2. előadás

Lipcse, 1913. december 29.

A tartalomból:

A gnosztikusoknál hiányzik a Krisztus-lény és a Názáreti Jézus összefüggésének a megértése. Az óindiai risik, Zarathusztra tanítványai és a káldeai bölcsek megérthették volna Krisztus megjelenését. Arany, tömjén, mirha. Krisztus abban a korban jön el a Földre, amely a legkevésbé alkalmas a megértésére. A teológiai tudás egyre jobban eltávolodott Krisztus megértésétől. A szibillák. Michelangelo prófétái és szibillái. A szibillák, a régi bölcsesség maradványi, amelyet a Krisztus-impulzus megsemmisített. Pál, a régi próféták utóda. Pál és az olajfa világa.


2020. január 25.

A megkezdett 6 részes előadássorozat harmadik előadását közöljük:

Rudolf Steiner

Krisztus és a szellemi világ – A Szent Grál keresése

3. előadás

Lipcse, 1913. december 30.

A két Jézus gyermek. Az emberi lélek fejlődése a földfejlődés során. A nátháni Jézus gyermek lényének hármas hatása az emberiség érzékeinek, életszerveinek és lelkének fejlődésére (gondolkodás, érzés, akarat). Szent György legyőzi a sárkányt. A múzsák művészete (Apollón), mint a harmonizáló erők vetülete. Midas és Maryas mítosza. Krisztus „átlelkesülése” Apollónban

3_ea_Krisztus és a szellemi v_A_Szent_Grál_keresése


2020. február 11.

A 6 részes előadássorozat negyedik előadása következik:

Rudolf Steiner

Krisztus és a szellemi világ – A Szent Grál keresése

4. előadás

Lipcse, 1913. december 31.

[A háromszoros Krisztus-történés utóhatásai az Atlantisz-utáni korban. Zarathusztra: a kronológia világszemlélete. Ahura Mazda, Arimán, Zeruane akarata. amsaszpandok, izárdok. Egyiptomi és káldeai misztériumok: asztrológia. Görög misztériumok: meteorológia. Óhéber bölcsesség: geológia. A próféták. Az Attis- és Adonisz-kultusz mint a Golgotai Misztérium előhírnöke. Keresztelő János Illés reinkarnációja. Apollón és a babér, Pál és az olajfa.]

4_ea_Krisztus és a szellemi v_A_Szent_Grál_keresése


A 6 részes előadássorozat ötödik előadása következik:

Rudolf Steiner

Krisztus és a szellemi világ – A Szent Grál keresése

5. előadás

Lipcse, 1914. január 1.

A Krisztus-impulzus működése a lélek mélyében. Konstantin győzelme Maxentius felett. Parszifál és a Grál. A szent kehely. Michelangelo Pietája. Chrétien de Troyes, Wolfram von Eschenbach, Kyot. A csillagírás felmerülése Parszifál titkában. Ganganda greida, a vándorló útravaló. 

5_ea_Krisztus és a szellemi v_A_Szent_Grál_keresése



A projekt szervezője:
Brassai Brigi

Időpont:
2019.03.01. - 2020.03.23.

Helyszín:
Magyar Waldorf Szövetség
1075 Budapest, Asbóth u. 17.

Térkép betöltése...