Waldorf-Nap a Műcsarnokban

Waldorf-Nap a Műcsarnokban

Január 16-án egyedülálló lehetőség nyílik arra, hogy az érdeklődők egy egész napos rendezvény keretén belül betekintést kapjanak a Waldorf-iskolák és óvodák világába. Az esemény szervezője, a Magyar Waldorf Szövetség színes, élményekben gazdag programot kínál. A nap során különböző korosztályú diákok tartanak bemutatókat a különleges Waldorf-tantárgyakból, mint pl. az Euritmia, a Bothmer-gimnasztika, vagy a Waldorf-iskolák sajátos elemeként megjelenő „Főoktatás” ritmikus része. A bemutatókat követően a szakma neves képviselői rövid előadásokban igyekeznek felvillantani a látottak mögött rejlő pedagógiai szempontokat. Az eseményt tovább színesíti a Waldorf-tanárképzés hallgatói kórusának előadása, valamint a napot lezáró könnyűzenei diákkoncert.

A bemutatók és előadások mellett két kerekasztal-beszélgetésre is sor kerül, melynek témája: „Mit adott a Waldorf?” Híres közéleti személyiségek – akik a Waldorf-pedagógiát választották gyermeküknek – számolnak be saját tapasztalataikról, melyet Waldorf-szülőként éltek át. És természetesen nem maradhat el a Waldorf-gimnazisták élménybeszámolója sem, akik őszintén mesélnek a Waldorf-iskolában töltött éveikről.

A rendezvényt a Magyar Waldorf Szövetség a Műcsarnokkal közösen, a „Rejtett történetek – az életreform mozgalmak és a művészetek” című kiállítás keretein belül szervezi. (A Waldorf Nap a kiállításra váltott napijeggyel látogatható.)

Talán nem véletlen időbeli egybeesés, hogy most nyílt lehetőség arra, hogy a Waldorf-pedagógia kikerüljön az iskolák és óvodák falai közül és egy ilyen különleges helyszínen mutatkozzhasson be a nagyközönségnek, hiszen a mozgalom ebben az évben ünnepli a Waldorf-pedagógia megszületésének 100. évfordulóját.

A szervezők szeretettel várják a gyermeküknek iskolát, óvodát kereső családokat, a tudásukat szélesíteni kívánó gyakorló, vagy leendő pedagógusokat, valamint mindenkit, aki szeretne közelebbről megismerkedni a magyar köznevelés legnagyobb reformpedagógiai mozgalmával, a különleges Waldorf-világgal.

Részletes információ: mucsarnok.waldorf.hu



A projekt szervezője:
Magyar Waldorf Szövetség

Időpont:
2019.01.16.
10:00 - 18:00

Helyszín:
Műcsarnok
1146 Budapest, Dózsa György út 37.

Térkép betöltése...