Waldorf-100 projektek

Térkép betöltése...

100 éves a Waldorf-pedagógia

2019-ben ünnepeljük az első Waldorf-iskola megnyitásának 100. évfordulóját, amely egyúttal az azóta világméretűvé vált Waldorf-mozgalom kezdetét is jelentette.

Ez a centenárium nem csak a méltó ünneplésről szól, hanem magának a Waldorf-impulzusnak a megújításáról is.

Világszerte Waldorf-intézmények ezrei, pedagógusok, diákok és szülők százezrei kezdenek ebben az évben különböző projektek megvalósításába, melyeknek közös célja, hogy éltessék ezt a szellemi impulzust annak érdekében, hogy a világ Waldorf-iskolái és óvodái a következő 100 évben is az eredeti célkitűzésüknek megfelelően tudják folytatni tevékenységüket.

"Tudatában kell lennünk nagy feladatunknak. Nem lehetünk pusztán pedagógusok, hanem kultúrembereknek kell lennünk a szó legnemesebb, legszebb értelmében. Eleven érdeklődést kell tanúsítanunk minden iránt, ami manapság történik korunkban, máskülönben rossz tanárai leszünk ennek az iskolának. Nem szabad pusztán specifikus feladatainkba elmélyülnünk. Csak akkor leszünk jó tanárok, ha elevenen érdeklődünk minden iránt, ami a világban történik. A világ felé irányuló érdeklődésből kell nyernünk azt a lelkesedést, amire szükségünk van az iskola számára, és saját munkánk elvégzéséhez. Ehhez nagy szellemi rugalmasságra van szükség, továbbá arra, hogy feladatunkat odaadással végezzük. Csak abból teremthetjük meg a ma elérhetőt, ha először is érdeklődéssel fordulunk korunk nagy ínsége, másodszor pedig korunk nagy feladatai felé, melyek közül egyiket sem tudjuk eléggé nagynak elképzelni."


Rudolf Steiner
megnyitó beszéd (részlet)
Stuttgart, 1919. augusztus 20.